Tavalyi cikkünk után hagyományteremtő módon idén is összefoglaljuk, hogy merre jártunk idén a világban.
Ez az év is igen mozgalmasra sikeredett, 12 külföldi országban fordultunk meg, bár az új országok száma csak Brazíliával gyarapodott (így összesen 45 külföldinél tartunk). Jártunk Európában, Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában. 18 szállodában aludtunk, összesen 41 éjszakát. 19 alkalommal repültünk (négyszer repültük át az Atlanti-óceánt), egészen pontosan 58.410 km-t töltöttünk a levegőben, vagyis az Egyenlítő hosszának majdnem másfélszeresét repültük át.
Idén először jutottunk el a Föld déli féltekére, bár tavaly sem voltunk messze tőle (Szingapúr alig több, mint 100 km-re van az Egyenlítőtől 😊), valamint idén voltunk a legnagyobb időzóna eltérésre Magyarországtól (az USA nyugati partján 9 órával vannak "később").
Reméljük jövőre is hasonló eredményekről tudunk itt beszámolni 😃. Addig is figyeljétek blogunkat és Facebook posztjainkat, hogy idejében értesüljetek az akciós ajánlatokról és cikkjeinkről.