Villámlátogatás Stavangerben (Norvégia)



Kihasználva a WizzAir menetrendváltását és a csábítóan olcsó, hatezer Forintos retúrjegyet, április közepén elugrottunk egy éjszakára Norvégiába, Stavanger városába.

Stavangerről előzetesen nem rendelkeztünk túl sok információval és az első guglizások után sem jutottunk sokkal előrébb annál, minthogy Norvégia negyedik legnagyobb városa, valamint tőle nem messze található a híres Szószék szikla.



Repülőgépünk leszállása után gyönyörű napsütés és 17 fokos hőmérséklet fogadott minket, nyoma sem volt a zord skandináv időjárásnak. A repülőtérről a városba a Flybussen busszal jutottunk be, amelyre a jegyet előre online, kedvezményesen vásároltuk meg (SVG Airport - Fiskepiren útirány).  Ráadásul a szállodánk előtt is volt megállója a busznak.


Szállást ebben a belvárostól kb. 10 perc sétára elhelyezkedő szállodában foglaltunk, ami jó döntésnek bizonyult, mert ilyen kényelmes ágyon ritkán alhat az ember! A reggelinél pedig az alapszintű elvárásunk a (norvég) lazac volt, de ezt a kínálat jelentősen túlszárnyalta.

A kinn töltött délutánunk és délelőttünk nagy kirándulásokra nem adott lehetőséget, ezért rövidke időnket kizárólag a fotók alapján nagyon hangulatos óváros felfedezésére szántuk. Gyalogosan indultunk el felfedezőutunkra, néhány perc sétával értük el a Byparken parkot, ami a város közepén egy piknikező övezet, tóval, hattyúkkal, kacsákkal, szépen ápolt zöld gyeppel és kávézókkal. A park sarkában helyezkedik el a Katedrális, Norvégia legöregebb katedrálisa.
A templom túloldalán pedig már megpillanthatjuk a kikötőt és a partján elterülő óvárost. Ez az, ami teljes egészében magával ragadott minket: a gyönyörű, színes faépületekben található éttermek teraszáról bámulni a kikötőbe érkező kisebb-nagyobb halászhajókat, miközben a terasz előtt a macskaköves utcán jobbnál jobb autók (Porsche, Tesla szinte népautó Norvégiában) araszolnak el előttünk. Az élmény megfizetethetetlen, de a fogyasztott ételek és italok ára is közelít hozzá, hiszen a trollok országa nem éppen az olcsóságáról híres.
Az óváros kis félszigetének utcácskáin sétálva olyan érzése van az embernek, mintha egy múlt századi halászfaluba csöppent volna. A Valberg-torony dombjára felmászva pedig új perspektívából csodálhatjuk meg a kikötő életét.








Nem akartuk belezsúfolni a programunkba, de Stavanger legnépszerűbb látnivalója a Szózszék-szikla (Preikestolen), amely egy 604 m magas kiálló sziklaszirt a Lysefjorden fjordban, mintegy 40 km-re a várostól. A felfedezésére két lehetőség kínálkozik: a kényelmesebbek egy 3 órás hajótúra közben tekinthetik meg a fjordról a sziklát, míg a kalandvágyóbbak egy egész napos, szervezett túra keretében, kb. 4 órányi hegymászás után akár ki is ülhetnek a szélére.

Érdemes még néhány szót ejtenünk Stavanger repülőteréről is: kellemes meglepetésként ért minket az új, modern, kényelmes, jól szervezett légikikötő. A kiváló játszótér, pihenőágyak, telefontöltő konnektorok mellett ingyenes ásványvíz automaták vannak kihelyezve, érdemes műanyag flakont magunkkal vinni. A büfék is nagyon színvonalasak, de az árszintjük nagyjából duplája-háromszorosa a WizzAir fedélzeti árainak, így nem csoda, hogy visszafelé úton gyorsan elfogytak a sztyuvik által kínálgatott szendvicsek.





facebook.com/anetkukaca