Reggel érkeztünk meg a velencei Marco Polo repülőtérre a Wizzair tavasztól közlekedő új járatával, amelyre a jegy mindössze 15.560 forintba került oda-vissza a járatnyitás utáni felfutási időszakban.
Velencét az 5–6. században a lagúnák apró szigetein alapították, majd a középkorban hatalmas tengeri kereskedelmi birodalommá nőtte ki magát. Évszázadokon át uralta a Földközi-tenger kereskedelmét, és mesés gazdagságot, művészetet, palotákat, templomokat hagyott örökül. A Dózse-palota és a Szent Márk-bazilika ma is ennek az aranykornak a lenyűgöző emlékei, és minden kő, minden sikátor a város egykori dicsőségéről mesél. Ami Velencét igazán különlegessé teszi, az az, hogy itt minden a vízen zajlik. A város cölöpökre épült, amelyeket a lagúna iszapos talajába vertek le, hogy stabil alapot biztosítsanak az épületek számára. Nincsenek autók és buszok vagy villamosok — helyettük hajók és vaporettók (vízibuszok) jönnek-mennek minden irányból. Láttunk kukáshajót, amely éppen a szemetesládákat ürítette, mentőhajót, ami szirénázva száguldott át a csatornán, és még „vízi postást” is, aki leveleket kézbesített csónakból. Minden, amit máshol közúton intéznek, itt a csatornákon történik — ettől olyan, mintha egy teljesen más világba csöppenne az ember.
A reptérről már stílusosan vízibusszal (18 euró) egyenesen a Szent Márk térig utaztunk, miközben a vízről láthattuk Muráno és Lido szigetét is. Érkezésünk után el is kezdtük a gyalogos városnézésünket.
Először a lagúna partján sétáltunk, majd egyre beljebb és beljebb merészkedtünk a sikátorok és a csatornák útvesztőjébe. Sorra jártuk végig a főbb látnivalókat: a Szent Márk teret, a Dózse-palotát, a Campanile-t, a Sóhajok hídját, és a Rialtót. Ebédre egy hangulatos tengerparti étteremben pizzát ettünk, természetesen egy pohár Aperol Spritz társaságában. Ezután gyalog indultunk el a vasútállomás felé, ahonnan mindössze 1,5 eurós vonatjeggyel, tíz perc alatt értünk át Mestre városába.
A szállásunk csupán öt perc sétára volt a vasútállomástól, és igazi főnyereménynek bizonyult: két főnek két éjszaka összesen 20 euróba került! Hihetetlen, de még három évvel ezelőtt, az A&O Hostels black friday akciójában vettünk 2 db 2 éjszakás 2 főre szóló vouchert, hogy jó lesz az még valamire. Nem is igazán hittük, hogy tényleg ilyen potom pénzért tudunk majd utazni. De gond nélkül sikerült online lefoglalnunk a szobákat ebben az egyszerű, de modern szállodában. Mivel négyen, gyerekekkel utaztunk, így nagyon örültünk, hogy összenyitható szobákat kaptunk a 8. emeleten, a távoli Velencére néző panorámával. Ha jó áron keresel korrekt, trendi szállodát, akkor ezt tudjuk ajánlani. A környéken bevásárlóközpont és több remek étterem is volt, így a vacsora és a reggeli sem okozott problémát.
Másnap délelőtt ismét bevonatoztunk Velencébe, hogy folytassuk a bolyongást — és természetesen nem hagyhattuk ki a gondolázást sem a Sóhajok hídja alatt. Nem olcsó mulatság (egy bő 20 perces csónakázás nappal 90 euró, este 110 euró), de egyszer az életben mindenképp érdemes kipróbálni. Ebédünket már előző nap kinéztük: sétánk közben egy apró, friss tésztát elvitelre árusító hely előtt óriási sor kígyózott az utcán. Úgy gondoltuk, ennyi ember nem tévedhet — és igazunk is lett. A Dal Moro’s-ban elképesztően finom, frissen készült olasz tésztát kaptunk, ráadásul szuper áron (10–12 euró) - a pesztós, pisztáciás pasta lett a kedvencünk. Desszertként még két-két gombóc különleges fagyi is belefért a szintén nagyon felkapott Suso fagyizóban. Délután is folytattuk a barangolást a városka zegzugos utcáin, és meg is lett az eredménye: két nap alatt összesen 28 kilométer gyalogolás és több száz fotó a szebbnél szebb csatornákról.
A harmadik nap hajnalán taxival (35 euró) indultunk vissza a reptérre, és reggel hétre már újra Budapesten voltunk.
Velence valóban csodálatos és egyszer mindenképp látni kell, de a város árnyoldalairól is érdemes szót ejteni: iszonyatos a tömeg, pedig nem is főszezonban, hanem szeptember elején jártunk ott. A fő turistás útvonalakról letérve a szűk sikátorokban gyakran orrfacsaró szag fogadott, a felázott, korhadt házakból pisiszag áradt, és a legtöbb épületre nagyon ráférne már a felújítás. Elég barátságtalan, hogy szinte sehol nem lehet csak úgy leülni pihenni - padok a belváros környékén egyáltalán nincsenek. A Szent Márk téren például, ha valaki letelepedik a lépcsőkre, rögtön ott teremnek az őrök és határozottan felszólítják, hogy álljon fel. Pedig egy hosszú sétanap alatt nem mindig van kedve az embernek beülni egy teraszra — különösen, amikor egy pohár kóla 6,5–8 euró, a sör pedig 11–14 euró. Ráadásul a nyilvános WC-k, amiből van elég sok, másfél euróért vehetőek igénybe.
Mindezek ellenére Velence különleges, varázslatos élmény volt — egy igazi időutazás, amit nem felejtünk el soha.