Korábban megírtuk, hogy idén tavasszal új, különleges járatot jelentett be a WizzAir: Asztana, Kazahsztán. (2019-ben a város nevét Nur-Szultanra változtatták, a korábbi elnök tiszteletére.) Túl sokat nem tudtunk erről a távoli országról, csak annyit, hogy szeretnénk ide eljutni. A járat bejelentése után egy órával, kihasználva az alacsony induló árakat, már meg is vettük a repülőjegyünket. Így Azerbajdzsán, Grúzia, Ukrajna és Oroszország után Kazahsztán lett az ötödik volt szovjet utódállam, amelyiket meglátogattunk.
Kazahsztán közép-ázsiai ország, a világ 9. legnagyobb területű országa és legnagyobb területű tengerpart nélküli országa. Fővárosa Asztana (kazah jelentése: főváros) egy 800.000 fős, futurisztikus város, amely 1997 óta az ország fővárosa, előtte Almati volt.
Június közepén, a Magyarországról induló harmadik közvetlen járattal indultunk az ismeretlen ország felfedezésére. Az esti órákban landolt a gépünk a kazah főváros modern repülőterén. Túl nagy tumultus nem volt, hiszen a viszonylag nagy méretű nemzetközi terminál kongott az ürességtől, mert abban az időszakban csak a mi gépünk érkezett. Cserébe viszont a hatalmas szigor és bürokrácia már itt érződött: komor, tányérsapkás határőrök alaposan áttanulmányozták az útlevelünket, valamilyen dokumentumot is ki kellett töltenünk, hogy beléphessünk az országba. Vízum nem kell magyar állampolgároknak.
Fontos információ, hogy az esti érkezéskor már nincs nyitva pénzváltó a reptéren, a városba történő bejutáshoz szükséges kazah tengét bankautomatából lehet kinyerni.
Előzetesen autóbérlést terveztünk, ám a programunk összeállítása után észszerűbbnek tűnt a taxi és a tömegközlekedés igénybe vétele. Így is tettünk, a reptérről a szállodánkba egy hivatalos taxit vettünk igénybe, amely a közel harminc kilométeres távot kevesebb, mint 4.000 forintnyi tengéért tette meg.
Szállást itt foglaltunk. Szállodánkba megérkezvén igencsak furcsán néztek ránk, hogy külföldről érkeztünk. Nem megszokott látvány ebben az országban a turista. Ennek megfelelően az angol nyelvtudásban sem túl erősek, ott inkább a kazah és az orosz a menő. Szóval angolul csak nagyon-nagyon kevesen beszéltek és nem tartozott ezek közé sem a határőr, sem a taxis, sem a recepciós, sem a felszolgáló... Viszont nagyon érdeklődőek a helyiek, gyakorlatilag akibe belebotlottunk, annak mindig két kérdése volt hozzánk, amit többnyire mutogatással és szavak össze-vissza sorrendben történő kiejtésével adtak tudomásunkra:
1. Honnan jöttünk? A Hungary-ra általában nem csillant fel a szemük, később átváltottunk a Vengrija kifejezésre, amivel picivel nagyobb sikert értünk el.
2. Az Expora jöttünk? Erre a kérdésre a "No, we are tourists!" választ látszólag nem tudták értelmezni, így egy idő után egy egyszerű yes-szel zártuk rövidre a témát. Annyi azonban feltűnt, hogy nagyon büszkék az idén nyáron (jún.10. - szept.10.) náluk megrendezett világkiállításra. Az expo plakátjaival, installációival, kabalafiguráival van tele az egész város, rengeteget költöttek a rendezvényre és valószínűleg az állami propaganda a helyiekbe is mélyen beleültette, hogy mennyire kiváltságos nép a kazah, hogy egy világkiállítást megrendezhetett. Bár nincs összehasonlítási alapunk, de amit távolról láttunk belőle, az alapján tényleg nincs szégyenkezni valójuk.
A nyelvhasználattal kapcsolatban mentségükre legyen mondva, hogy szinte mindenki rendelkezik mobilnettel megáldott okostelefonnal és rendkívül ügyesen kezelik a google translate szolgáltatását, ezért alkalmanként komolyabb megbeszéléseket is sikerült velük abszolválnunk 😃
A négy órás időeltolódás miatt a szállodánkba érkezvén helyi idő szerint már közel éjfél volt, ám itthon még csak este 8, úgyhogy az éjszakánk első fele ágyban pislogással telt. Másnap viszont helyi idő szerint délre sikerült városnézésre alkalmas állapotba kerülnünk.
Mint említettük, Asztana egy alig 20 éves, kifejezetten új fővárosnak épített város. Ennek megfelelően az épületek újak és modernek, az utak jelentősen túlméretezettek (nem ritka a hat-nyolc sávos út), a terek pedig monumentálisak. A legfőbb látnivalók egy tengelyre felfűzhetőek és egy 7-8 km-es sétával bejárhatóak. Erre készültünk az első napunkon.
Amit még Asztanáról tudni kell, hogy a világ második leghidegebb fővárosa a mongol Ulánbátor után. Az éves átlaghőmérséklet 3,5 fok, de volt már -51 fok is. Na ez az, amiből semmit nem éreztünk. Ott tartózkodásunk alatt végig 35 fok és szikrázó napsütés volt, még éjszaka sem hűlt 25 fok alá a hőmérséklet. Tekintettel arra, hogy a hatalmas parkok és terek igen kevés árnyékot biztosítanak, a gyalogtúránk meglehetősen izzadósra sikeredett. De nem panaszkodunk, a látvány kárpótolt.
Az első látványosság, amit megnéztünk az a Hazrat Sultan (Szent Szultán) mecset volt. A 17.700 négyzetméter alapterületű mecset 2012-ben készült el és egyszerre tízezer hívő befogadására alkalmas. Az alagsorban olyan hasznos szolgáltatások is helyet kaptak, mint például mini-szupermarket, vagy borbély szalon.
A mecset közvetlen szomszédságában található még két modern épület (az üvegből készült kör alakú Shabyt Művészeti Palota és Függetlenség Palotája rendezvényközpont) és egy emlékmű is (a 100 m magas Kazakh Eli emlékmű).
Sétánkat a hatalmas 62 m magas üvegpiramis, a Béke és Kibékülés Palotája (Palace of Peace and Reconciliation) felé folytattuk. Az üvegpiramis meglátogatására csak vezetett túra keretében van lehetőség. A csekély belépődíj befizetése után egy csoporthoz kísértek minket, azonban kis idő után elvesztünk és önállóan indultunk a piramis felfedezésére. Nem volt jó ötlet. Pár perc után az őrök lekapcsoltak minket, hogy mégis mit csinálunk itt és hogy gondoljuk, hogy önállóan kóválygunk az épületben? Rövid faggatózás, majd várakozás után kijelöltek mellénk egy kormányőrnek látszó egyenruhás hölgyet, aki tört angolsággal privát túrát tartott nekünk. Az épület egyébként érdekes, érdemes meglátogatni: belehallgathattunk a kazah nyelvű Rómeó és Júlia musicalbe, valamint utaztunk a ferdén közlekedő liftekkel.
A Béke Palotája után folytattuk utunkat az Elnöki Palota felé. Ez egy hosszabb séta, ugyanis át kell kelni az Asztanát keresztülszelő Isim folyó hídjain. Érdemes erre a távra igénybe venni egy taxit, vagy leinteni egy privát autót (itt ez a szokás és remekül működik).
Az Elnöki Palota - Bayterek torony - Khan Shatyr útvonal tekinthető Asztana belvárosának: egy hatalmas, gyönyörűen gondozott sétálóutca virágszőnyegekkel, szökőkutakkal és azokat szegélyező felhőkarcolókkal. A környék még Dubajban is megállná a helyét. Ami feltűnt, hogy a délutáni hőségben senki, de szó szerint senki nem volt az utcán. A parkokban csak a virágokat gondozó munkásokkal találkoztunk, turistákkal, de még helyiekkel is csak elvétve. Pedig minden adott a látogatók kiszolgálására: még "I love Astana" szelfiefal is van 😀
A város jelképe a hatalmas nyalóka formájú kilátótorony, a Bayterek. A 97 m torony környéke kicsit élettel telibb volt, ám továbbra is a helyiek voltak többségben. A torony tetején található aranygömbbe lifttel lehet felmenni és onnan gyönyörködni a kilátásban. A belépődíj 500 tenge, azaz kb. 400 Ft.
Sétánkat a modern felhőkarcolók között és a helyi olajtársaság Atlantis Hotel-t formázó székháza alatt folytattuk a város legnagyobb bevásárlóközpontja felé. A Khan Shatyr a világ legnagyobb sátorépülete, ahol a rengeteg "nyugati" üzlet és étterem mellett vidámpark, dínó kiállítás, de még beltéri strand is van.
Sötétedés után érdemes az Elnöki Palota irányába visszafelé is megtenni az utat, mert teljesen más képet mutat, mint napközben. A sétálóutcát és parkokat elárasztják a helyiek, hatalmas tömeg és gyerekzsivaj jelenik meg, a fények pedig káprázatosak.
Folyt.köv. gulágokról, helyiekről...
