Egy régi álmunk teljesült, ugyanis szeptember elején sikerült egy óceánjáró fedélzetén eltöltenünk néhány napot. Elég nehezen írható le az élmény, amit a mérhetetlen luxus és pompa megtapasztalása jelentett, ezért gyakran csak szuperlatívuszokban tudjuk kifejezni magunkat. Mondanom sem kell, hogy nem normál áron utaztunk. Az ilyen hajóutak a szinte megfizethetetlen kategóriába tartoznak, ugyanakkor itt is, mint a repülőjegyeknél előfordulnak elárazások, rendkívüli akciók, amikor igazán jó áron lehet foglalni. Jelen ajánlatot is olvashattátok januárban a Facebook oldalunkon: 4 nap, 3 éjszaka 2 felnőtt és 1 gyerek részére tengerre néző kabinban, teljes ellátással alig több, mint 300 EUR-ba került. Great deal!
A hajó Németországból, Hamburgból indult, majd egy teljes napot a tengeren töltöttünk, utána a francia Le Havre városában kötöttünk ki és végül az angliai Southamptonban ért véget az utazásunk. Az útvonal számunkra másodlagos volt, az utazásunk célja elsősorban a hajó felfedezése, az ilyenfajta fényűző "tengeri élet" megtapasztalása volt. Azt külön szerencsének éreztük, hogy az MSC hajótársaság egyik hajójára sikerült foglalnunk, mert külső szemlélőként ennek a társaságnak a hajói néztek ki a legjobban, illetve voltak a legnagyobbnak, amikor egy-egy ilyen óceánjáróba belebotlottunk valamelyik korábbi utazásunk során.
Előzmények
Januárban foglaltuk le az utazást 30% előleg befizetésével, majd július elején fizettük ki a teljes összeget. Már a foglaló befizetése után elérhető volt az MSC weboldalán az online check-in, az adatainkat ugyanolyan formában kellett megadnunk, mint egy repülőút előtt. Kb. két héttel az indulás előtt emailen kaptuk meg a jegyeinket egy 12 oldalas dokumentum formájában. Ebben a beszállókártyák mellett minden részletre kiterjedő tájékoztatást kaptunk az utazás előtti folyamatoktól egészen a fedélzeten szükséges dress code-ig.
A hajó indulása előtt egy nappal Berlinbe repültünk Ryanairrel. Rövid városnézést követően aludtunk egyet, majd reggel ICE vonattal jutottunk el Hamburgba. A hamburgi vasútállomásról már egyenes az út a hajóra, mert ingyenes busztranszfert biztosítanak minden utasnak. A beszállás folyamata gyakorlatilag megegyezik a repülőtéri becsekkolással: check in pult, security, beszállás. Amint beszálltunk a hajóra, mindenkiről fényképet készítenek (biztonsági okokból), a gyerekek pedig QR kóddal ellátott karpántot kapnak.
A hajóról
Az MSC Preziosa - a Wikipedia szerint - az MSC társaság egyik legújabb, 2013-ban elkészült hajója. Az idősebb ikertestvérével az MSC Divinával együtt a világ 6. legnagyobb óceánjáró hajója. Méreteit tekintve: 333 méter hosszú, 38 méter széles, súlya 139.000 (százharminckilencezer) tonna. Max. sebessége 43 km/óra. 18 emelet magas, ebből az utasok csak a felső 14-et használhatják, közöttük 17 db lifttel tudnak közlekedni. 1.637 kabinjában, pótágyakkal együtt, összesen 4.345 utast tud szállítani, a személyzet pedig 1.370 fős. Vagyis egyszerre több ember lehet a hajón, mint Füzesgyarmat teljes lakossága! Impozáns méretek!
Kilátás Hamburgra a 14. emeleti büféétteremből
Első lépések a hajón
Már a jegy megvásárlásakor megkaptuk a pontos kabinszámunkat, így a beszállás után mehettünk is elfoglalni a lakrészünket. Az ajtó nyitva várt, az ágyra volt készítve mindenkinek egy névre szóló "cruise card", valamint a napi programajánló újság. A cruise card a hajón a fizetőeszköz, a személyazonosító igazolvány és az ajtónyitó kártya egyben. A kártyákat egy erre a célra kihelyezett terminálon aktiválni kellett, ami annyiból állt, hogy a korábban megadott adataink ellenőrzése után bankkártyánkról zároltak 250 EUR összeget a későbbi fogyasztások fedezetére. Innentől kezdve tudtuk teljeskörűen használni a hajó szolgáltatásait. A kihajózás előtt azonban volt még egy kötelező program: a biztonsági bemutató. A szobánkban található mentőmellényekkel a megadott gyülekezési pontra kellett elsétálni, ahol a fontos biztonsági tudnivalók mellett a mellény szakszerű felhelyezését is megtanították.
A miliő
A hajóra lépésünk után pár pillanattal kezdtük el felfogni, hogy hova is kerültünk. A négy-öt emelet magas lobby, üvegliftekkel, Swarowski kristállyal kirakott lépcsőkkel, zongorazenével egy olyan világot tárt elénk, amelyhez viszonylag ritkán van szerencsénk. Ugyanakkor meg tudnánk szokni 😀 A pompa és csillogás a hajó teljes egészére jellemző. Hatalmas üveg és tükörfelületek tágítják az egyébként sem kicsi teret. A belső tér minden részletében látszódik a minőségi anyaghasználat. A tisztaságról munkások százai gondoskodnak, igen jó hatékonysággal.
A kabin
Szobánk színvonalát, alapterületét tekintve simán felveheti a versenyt egy négycsillagos szállodai szobával. Franciaágy, íróasztal, kanapé, széf, egyedileg állítható klíma, LCD TV, teljes értékű fürdőszoba, minibár mind megtalálható volt a benne. Az egyetlen furcsaság, hogy a gyereknek a pótágy a falból kihajtható, pont mint a vasúti hálókocsikban. Ja és a vákuumos WC ☺ A szobához napi kétszeri(!) takarítás is járt: a szobafiú, merthogy csak férfiakat láttunk, a reggeli ideje alatt is takarított és beágyazott, majd este is megtette ugyanezt, amíg mi vacsoráztunk. El voltunk kényeztetve!
Étkezések
A legkeményebb része az utazásnak. Gyakorlatilag egész nap ehettünk, minden volt, tényleg minden, ami szem-szájnak ingere. A hajón összesen 20 étterem és bár található. Mind közül a legnagyobb a büféétterem a hajó 14. emeletén, természetesen gyönyörű panorámával. A több mint 4.000 utas megetetésére nem kis hely és főleg nem kevés étel szükséges. A svédasztalt kíváncsiságból körbesétáltam: 4 perc 40 másodpercig tartott! A büféétterem reggel 6-tól hajnali 2-ig volt nyitva, ez idő alatt korlátozás nélkül lehetett fogyasztani. Különleges sajtok, frissen szeletelt húsok, tenger gyümölcsei, nemzetközi (indiai, thai, olasz...) konyha, gyorsételek, gyümölcsök, édességek minden mennyiségben.
Bár a büféétteremben is vacsorázhattunk volna, de minden este hivatalosak voltunk a gálavacsorára is. Ez egy másik, rendkívül elegáns étteremben, előre lefoglalt asztaloknál zajlott, étlapról választott, felszolgált menüvel, különleges ételekkel. Ettem például "Feuilleté de escargot"-ot, ami nem más, mint tésztabatyuba bújtatott csiga. Háááát, a marha hátszín jobban ízlett...
A fenti étkezések benne voltak az utazás árában, aki azonban nem érte be ennyivel, az számos tematikus a'la étteremből is választhatott, természetesen fizetősen.
Italok: a büféétteremben reggelinél a szokásos reggeli italok, a további étkezéseknél pedig automatából ásványvíz és tea ingyenesen rendelkezésre állt. Egyéb italok, illetve a többi étteremben és bárban az italok fizetősek voltak. Az italok nem voltak olcsók, de nyaralás alkalmával talán annyira nem garasoskodik az ember, hogy ne férjen bele néhány ital, esetleg koktél. Lehetőség volt italcsomagok vásárlására is, nagyobb tételben olcsóbb alapon.
Hazai ízek meglepően finoman elkészítve
Az elegáns Golden Lobster étterem, a gálavacsorák helyszíne
Kikukucskál a csiga
Szolgáltatások, programok
Erről könyveket lehetne írni, annyi minden elérhető a fedélzeten. Valóban egy percig sem lehet unatkozni. Próbálom tematikusan összefoglalni:
Wellness: mi sem természetesebb egy hajón, minthogy a 14. emeleten van egy kültéri medence, körülötte jó néhány jakuzzival és élményelemmel. Az Északi-tengeren nem volt túl meleg, ezért mi inkább csak a belső wellness medencéket és jakuzzikat próbáltuk ki, merthogy beltéri wellness részleg is van. Bár a belső wellness üvegteteje elhúzható, így a nagy melegben ez is kültériesíthető. Akinek a buzgárok és nyakzuhatagok nem nyújtanak elég élményt, az kipróbálhatja az óriáscsúszdát. A csúszda igazi adrenalinbomba: a hajó legmagasabb pontjáról, a kémény mellől indul, kanyarog egy picit, aztán van egy kis átlátszó része, ami kinyúlik a tenger fölé, majd utána ismét kanyarog és egy vályúban végződik. Ez a csúszda elég előkelő helyet foglal el a "meglovagolt" csúszdáim között, az már egyszer biztos!
Spa, fitness: rendkívül exkluzív környezetben, ennek megfelelő áron kínálnak mindenféle masszázsokat, wellness kezeléseket, de még fodrászatot is. A fitnessterem pedig közvetlenül a kapitányi híd alatt található. Sajnos ezen szolgáltatásokról részletesebben nem tudunk beszámolni, ugyanis előbbieket anyagiak, utóbbiakat pedig érdeklődés hiányában nem próbáltuk.
Gyermekprogramok: az utazás során a gyerkőcök sem unatkozhatnak egy percig sem. A teljesség igénye nélkül: egész napos gyermekanimációs foglalkozások 3 korosztálynak külön-külön, kabalafigura, kül- és beltéri játszóház, vízi vidámpark, videójátékok, 4D mozi, rendkívül élethű Forma-1 szimulátor...
F1 szimulátor: előre-hátra, jobbra-balra mozgott az egész járgány
Kaszinó: gyakorlatilag ugyanolyan, mint Las Vegas-i szállodánkban volt. Kártyaasztalok, félkarú rablók, rulett... Tényleg magával ragad, függővé tesz! Nem egyszer láttunk több száz eurós téteket a játékgépekbe töltögető utastársakat. Mi sokkal kisebb összegből is egészen sokáig élhettünk játékszenvedélyünknek. A nyereményünkről inkább ne beszéljünk.
A kaszinó csak akkor nyithat ki, ha a hajó elhagyta a kikötőt
Színház: 1.600 férőhelyes színház is elfér egy ekkora hajón. Minden nap másmilyen énekes, táncos, artista show-műsort adnak elő (kétszer is), meglehetősen igényes módon. Nem vagyunk színházba járó típusok, de a Frank Sinatra és a Maszk című előadás is kifejezetten tetszett.
A színházteremben tartották a kihajózásunk után a személyzet (nyilván csak a részlegvezetők, nem mind az 1.300 dolgozó) bemutatkozását is: eléggé a hatása alá tud az ember kerülni, amikor a "Chariots of Fire" dallamai után a hajó kapitánya 5 nyelven mondja el, hogy mennyire örül, hogy itt vagyunk és kellemes időtöltést kíván.
Bárok: tematikus bárok tömkelege is megtalálható a Preziosán. Afrikai hangulatú Safari Lounge, Sport bár bowling pályával, satöbbi. A bárok mindegyik estére más-más stílusú diszkóvá alakul élőzenével.
Utazási iroda: ahol kiköt a hajó, ott van lehetőség szervezett programokon részt venni (felár ellenében). Esetünkben csak Le Harve-ban álltunk meg, ahonnan pl. Párizsba vagy Mont-Saint-Michel-be lehetett volna menni. Mi inkább csak Le Havre belvárosába buszoztunk be, ahol rövid séta után rájöttünk, hogy a hűvös-szeles francia kisváros helyett inkább a forró jakuzziban pihentetnénk az étkezésekben megfáradt testünket.
Yacht Club: az igazán burzsujoknak fenntartott rész a hajón, külön wellness részleg, éttermek és lakosztályok. Ide egyszerű halandók nem térhetnek be.
Aida Prima és MSC Preziosa egymás mellett Le Havre kikötőjében
A Notre Dame Le Havre-ben
További szolgáltatások a teljesség igénye nélkül: fotó sarok és postahivatal, könyvtár, konferenciatermek, művészeti galéria...
Utunk az Északi-tengeren olajplatformok között vezetett
Hajnali érkezés Southamptonba
Elköszönés
Dióhéjban ennyi, persze simán elképzelhető, hogy rövid utazásunk alatt a legnagyobb igyekezetünk ellenére sem sikerült mindent felfedeznünk.
Utazásunk végén a kijelentkezést sem bonyolították túl: utolsó este a szobánkba készítették a fogyasztásainkról a számlát, valamint a check out-tal kapcsolatos információkat. A számla egyik példányát aláírva a kabinban kellett hagyni és kikötés után a megadott ponton kellett gyülekeznünk, ahonnan csoportokban engedtek kiszállni.
Tény, hogy nagyon szívesen eltöltöttünk volna még néhány napot a fedélzeten és Southamptonban fájó pillantásokkal, valamint néhány plusz kilóval hagytuk el a hajót. A kikötővárosból National Express busszal jutottunk London Victoria Stationra, onnan pedig szintén NatExp busszal Lutonra, hogy WizzAirrel hazafelé vegyük az irányt.
➡ Olvasd el további írásainkat is