Floridai utazásunk befejező írása következik! Korábban már bemutattuk Miami Beach látnivalóit, valamint elugrottunk a Bahamákra, most pedig elutazunk Key Westre, ahol még soha nem láttak havat, majd airboattal keresünk aligátorokat Evergladesben és teszünk egy rövid sétát Miami belvárosában.
Key West a kontinentális USA legdélebbi városa, 170 mérföldre (272 km-re) délre Miamitól. Szervezett, egész napos buszos utazás keretében jutottunk el a városba (a getyourguide.com-on foglaltunk, a szolgáltató pedig az Xcursions USA volt). Kb. 45 dollárt fizettünk személyenként és ebben a hotel pick up is benne volt.
Reggel fél 7-kor jöttek értünk a szállodába, majd a többi utas begyűjtése után elindultunk az 1-es úton Key West felé. Ahogy kiértünk Miamiból, rövid ideig az Everglades Nemzeti Park mellett haladtunk, nemegyszer "gator crossing" táblák árnyékában. Az út látványos része ezután következett, hiszen a Florida Keys szigetvilágon, az USA karib szigetein haladtunk keresztül. A 31 hosszúkás alakú szigetet 43 híd köti össze, köztük a leghosszabb, majdnem 11 km hosszú Hétmérföldes híddal (7 Mile Bridge). Tizenegy óra körül érkeztünk meg Key Westre és kb. 6 óránk volt az önálló barangolásra. A kertvárosi hangulatú városkát gyalogosan kényelmesen be lehet járni, de tradicionális stílusú hop on, hop off buszok is kínálják szolgáltatásukat.
Sétánkat megkezdve szokatlan állatok jelenlétére lettünk figyelmesek: az utcán szabadon kóboroltak a kakasok és a tyúkok. Kérdő tekintetünkre a helyiek elmondták, hogy a szárnyasokat kubai menekültek hagyták hátra, amikor a háború végeztével visszatelepülhettek hazájukba, ráadásul Key Westen a tollas állatok védettséget élveznek, így szépen elszaporodtak.
Első megállónk a Little White House, Harry S. Truman elnök téli rezidenciája volt. A Kis Fehér Ház csak színében hasonlít a washingtonihoz. Egy fából készült épület, egy szép kertben, amiben jelenleg múzeum működik, így földi halandók is látogathatják.
Folytattuk utunkat a Mel Fischer Maritime Múzeum felé, ahol egy kubai menekültek által összetákolt fém ladiknál időztünk egy kicsit. A déli napsütés elől bemenekültünk a város leghíresebb bárjába, hogy elfogyasszuk ebédünket. A Sloppy Joe's Bar nevét még a város híres lakója, Ernest Hemingway adta és a minket kiszolgáló pincérnő már valószínűleg az írónak is szervírozta a finom kézműves söröket. Azért a panírozott rákollók nem okoztak csalódást.
Tele pocakkal indultunk a város leghíresebb emlékműve, a Southernmost Point of the Continental US felé. Ez az USA legdélebbi szárazföldi pontja, innen már csak 90 mérföldre van Kuba. Rajtunk kívül elég sokan gondolkodtak ugyanígy, hiszen a betontömbnél a turisták kulturált és nagyon hosszú sorban várták, hogy egy fotóra odaállhassanak elé. Pedig szigorúan nézve a legdélebbi pont valamivel arrébb van, a haditengerészeti bázis területén, de oda logikus módon nem engednek be látogatókat.
Visszafelé három nevezetességet ejtettünk útba: Hemingway házát, a város legöregebb épületét, valamint az 1-es út legvégét jelző táblát (a kanadai határtól indul és itt ér véget az USA leghosszabb, 3.813 km hosszú útja).
Hazaindulás előtt még megkóstoltuk a híres Key Lime Pie sütit, amit minden útikönyv nagyon ajánl. Jó-jó, de azért ettünk már jobbat ;)
Everglades
Biztosan mindenki emlékszik a Különben dühbe jövünk és a Rendőrakadémia 5. filmek azon jeleneteire, amikor a szereplők egy propelleres mocsárjáró csónakon száguldoznak. Ennek kipróbálására az Everglades Nemzeti Park számos helyén van lehetőség. Miami Beachről egy félnapos szervezett program keretében jutottunk el ide. (Ugyanúgy és ugyanott foglaltuk, mint a Key West túrát, az ár is ugyanannyi volt.)
Az Everglades Nemzeti Park területét egy kb. 80 km széles és kb. 15 cm mély folyó alkotja, amely nagyon lassan, kb. 30 méter/nap sebességgel halad a tenger felé. Ezért alakulhatott ki ez a különleges élővilággal ellátott terület.
Bő egy óra alatt jutottunk ki busszal a program helyszínére. Megérkezésünk után egyből szállhattunk be az airboat nevezetű csónakba és már indultunk is az aligátorlesre. Már maga a motorcsónakkal utazás is élmény volt, pár centiméterrel a víz és a tavirózsák felett hatalmas zajjal, kb. 40 km/h sebességgel száguldottunk és csak akkor lassítottunk, amikor valamilyen különleges állat jelenlétét sandította a vezetőnk. Kifejezetten ellenjavallott volt, hogy a turbóladikból a vízbe dugjuk a kezünket. Az elején ugyan felkészítettek minket, hogy az aligátorok elég szégyenlősek és nem biztos, hogy mutatkoznak majd, ennek ellenére legalább négy-öt példányt sikerült elég közelről megszemlélnünk.
Csónakvezetőnk elmondta, hogy Everglades az egyedüli hely a világon, ahol a szabadban egymás mellett élnek az aligátorok és a krokodilok és a két állat közötti legfőbb különbséget is megosztotta velünk: ha találkozol egy aligátorral, az inkább félrehúzódik és békén hagy, a krokodil viszont utánad ered és megkerget. Talán biológiailag nem a legtudományosabb megkülönböztetési mód, de mindesetre némi gyakorlatiasságról tanúskodik :)
Az aligátorok mellett láttunk még néhány különleges madarat és növényt is, majd visszaberregtünk a kiindulási helyünkre. Itt egy aligátor-showt néztünk meg, ahol az idomár - saját elmondása szerint - többször is életveszélyes mutatványt hajtott végre, de az állatok inkább csak passzívan vettek részt a produkcióban. Mindenesetre érdekes volt. A műsor legvégén természetesen volt lehetőségünk méregdrágán fotózkodni bébialigátorral és a szuvenirboltban vásárolgatni egy kicsit a hazaindulás előtt.
Miami
Az Everglades túra után megkértük a sofőrt, hogy tegyen ki minket Miamiban, ne vigyen vissza Miami Beachre (korábban már részleteztük, hogy a két város nem ugyanaz). A belvárosban, a Bayside Marketplace közelében szálltunk ki, ahonnan séta távolságban több látnivaló is elérhető. Első állomásunk azonban egy Hooters volt, az étterem "hangulata" pedig egyből magával ragadta a férfiakat.
Miután jóllaktunk, nekikezdtünk az eltervezett sétánknak a Bayfront Park irányába, azonban a túra elég rövidre sikeredett. Az időjárás nem támogatta a programunkat és elkezdett csöpögni az eső. Úgy döntöttünk, hogy a kényelmesebb megoldást választjuk, ezért tettünk egy kört a jópofa, ingyenes, vezető nélküli metrókocsival (Metromover, Inner loop). Menet közben átmentünk felhőkarcolókon és nagyjából láttuk a betervezett látványoságokat. Hazafelé menet még egy-egy fotóra azért megálltunk az American Airlines Arénánál (a Miami Heat NBA kosárcsapat csarnoka), valamint a Freedom Towernél.
Sétánkat megkezdve szokatlan állatok jelenlétére lettünk figyelmesek: az utcán szabadon kóboroltak a kakasok és a tyúkok. Kérdő tekintetünkre a helyiek elmondták, hogy a szárnyasokat kubai menekültek hagyták hátra, amikor a háború végeztével visszatelepülhettek hazájukba, ráadásul Key Westen a tollas állatok védettséget élveznek, így szépen elszaporodtak.
Első megállónk a Little White House, Harry S. Truman elnök téli rezidenciája volt. A Kis Fehér Ház csak színében hasonlít a washingtonihoz. Egy fából készült épület, egy szép kertben, amiben jelenleg múzeum működik, így földi halandók is látogathatják.
Folytattuk utunkat a Mel Fischer Maritime Múzeum felé, ahol egy kubai menekültek által összetákolt fém ladiknál időztünk egy kicsit. A déli napsütés elől bemenekültünk a város leghíresebb bárjába, hogy elfogyasszuk ebédünket. A Sloppy Joe's Bar nevét még a város híres lakója, Ernest Hemingway adta és a minket kiszolgáló pincérnő már valószínűleg az írónak is szervírozta a finom kézműves söröket. Azért a panírozott rákollók nem okoztak csalódást.
Tele pocakkal indultunk a város leghíresebb emlékműve, a Southernmost Point of the Continental US felé. Ez az USA legdélebbi szárazföldi pontja, innen már csak 90 mérföldre van Kuba. Rajtunk kívül elég sokan gondolkodtak ugyanígy, hiszen a betontömbnél a turisták kulturált és nagyon hosszú sorban várták, hogy egy fotóra odaállhassanak elé. Pedig szigorúan nézve a legdélebbi pont valamivel arrébb van, a haditengerészeti bázis területén, de oda logikus módon nem engednek be látogatókat.
Visszafelé három nevezetességet ejtettünk útba: Hemingway házát, a város legöregebb épületét, valamint az 1-es út legvégét jelző táblát (a kanadai határtól indul és itt ér véget az USA leghosszabb, 3.813 km hosszú útja).
Hazaindulás előtt még megkóstoltuk a híres Key Lime Pie sütit, amit minden útikönyv nagyon ajánl. Jó-jó, de azért ettünk már jobbat ;)
Hemingway háza:
A legöregebb ház, 1829 körül épült:
Az 1-es út vége:
Everglades
Biztosan mindenki emlékszik a Különben dühbe jövünk és a Rendőrakadémia 5. filmek azon jeleneteire, amikor a szereplők egy propelleres mocsárjáró csónakon száguldoznak. Ennek kipróbálására az Everglades Nemzeti Park számos helyén van lehetőség. Miami Beachről egy félnapos szervezett program keretében jutottunk el ide. (Ugyanúgy és ugyanott foglaltuk, mint a Key West túrát, az ár is ugyanannyi volt.)
Az Everglades Nemzeti Park területét egy kb. 80 km széles és kb. 15 cm mély folyó alkotja, amely nagyon lassan, kb. 30 méter/nap sebességgel halad a tenger felé. Ezért alakulhatott ki ez a különleges élővilággal ellátott terület.
Bő egy óra alatt jutottunk ki busszal a program helyszínére. Megérkezésünk után egyből szállhattunk be az airboat nevezetű csónakba és már indultunk is az aligátorlesre. Már maga a motorcsónakkal utazás is élmény volt, pár centiméterrel a víz és a tavirózsák felett hatalmas zajjal, kb. 40 km/h sebességgel száguldottunk és csak akkor lassítottunk, amikor valamilyen különleges állat jelenlétét sandította a vezetőnk. Kifejezetten ellenjavallott volt, hogy a turbóladikból a vízbe dugjuk a kezünket. Az elején ugyan felkészítettek minket, hogy az aligátorok elég szégyenlősek és nem biztos, hogy mutatkoznak majd, ennek ellenére legalább négy-öt példányt sikerült elég közelről megszemlélnünk.
Csónakvezetőnk elmondta, hogy Everglades az egyedüli hely a világon, ahol a szabadban egymás mellett élnek az aligátorok és a krokodilok és a két állat közötti legfőbb különbséget is megosztotta velünk: ha találkozol egy aligátorral, az inkább félrehúzódik és békén hagy, a krokodil viszont utánad ered és megkerget. Talán biológiailag nem a legtudományosabb megkülönböztetési mód, de mindesetre némi gyakorlatiasságról tanúskodik :)
Az aligátorok mellett láttunk még néhány különleges madarat és növényt is, majd visszaberregtünk a kiindulási helyünkre. Itt egy aligátor-showt néztünk meg, ahol az idomár - saját elmondása szerint - többször is életveszélyes mutatványt hajtott végre, de az állatok inkább csak passzívan vettek részt a produkcióban. Mindenesetre érdekes volt. A műsor legvégén természetesen volt lehetőségünk méregdrágán fotózkodni bébialigátorral és a szuvenirboltban vásárolgatni egy kicsit a hazaindulás előtt.
Miami
Az Everglades túra után megkértük a sofőrt, hogy tegyen ki minket Miamiban, ne vigyen vissza Miami Beachre (korábban már részleteztük, hogy a két város nem ugyanaz). A belvárosban, a Bayside Marketplace közelében szálltunk ki, ahonnan séta távolságban több látnivaló is elérhető. Első állomásunk azonban egy Hooters volt, az étterem "hangulata" pedig egyből magával ragadta a férfiakat.
Miután jóllaktunk, nekikezdtünk az eltervezett sétánknak a Bayfront Park irányába, azonban a túra elég rövidre sikeredett. Az időjárás nem támogatta a programunkat és elkezdett csöpögni az eső. Úgy döntöttünk, hogy a kényelmesebb megoldást választjuk, ezért tettünk egy kört a jópofa, ingyenes, vezető nélküli metrókocsival (Metromover, Inner loop). Menet közben átmentünk felhőkarcolókon és nagyjából láttuk a betervezett látványoságokat. Hazafelé menet még egy-egy fotóra azért megálltunk az American Airlines Arénánál (a Miami Heat NBA kosárcsapat csarnoka), valamint a Freedom Towernél.