Aki olvasott már az utazásainkról tudhatja, hogy mindent jó előre megszervezünk és lefoglalunk. Ez most nem egy ilyen utazás! Január közepén alakult úgy, hogy február elejére sikerült pár napra szabaddá tennünk magunkat. A belföldi wellnesz lehetőséget hamar elvetettük, miután megláttuk, hogy milyen áron repülhetünk Dél-Olaszország különleges és napsütötte vidékeire. Gyorsan meg is vásároltuk repülőjegyeinket a Budapest-Bari és a Nápoly-Budapest útvonalra a WizzAirnél összesen 6.600 Ft/fő áron. Ennyiért ajándék volt!
Gyorsan el is érkezett az utazás időpontja és kipróbálhattuk Ferihegyen az új fapados beszállítókapukat. Bár még nincsenek teljesen kész, de óriási minőségi ugrást jelentenek a bádogkarámhoz képest, mondjuk nem magas mércét kellett megugrani!
Alig több, mint egyórás repülés után landoltunk Bariban, ahol a kellemes, 16 fokos napsütés már sejtette velünk, hogy nem volt rossz döntés elutazni az éppen szélviharos Magyarországról.
A reptéren felvettük az előre lefoglalt bérautónkat, amelyet péntek déltől vasárnap délelőttig mindössze 19 euróért sikerült lefoglalni. Plusz a helyszínen nullázós biztosítást kötöttünk 75 euróért, de ezen a vidéken ez erősen ajánlott. Olasz utazásunkhoz stílusosan egy Fiat500L típusú autót béreltünk, azonban egy kombi, Peugeot 308-ast kaptunk. Nem örültünk neki, de miután a pénzünk már náluk volt, nem voltunk túl jó alkupozícióban, elfogadtuk az egyébként fullos pözsót.
A reptérről utunkat egyből a szárazföld belseje felé, Matera irányába vettük. Barit, mint nagyvárost kihúztuk a meglátogatandó helyszínek közül, hiszen annál sokkal érdekesebb és biztonságosabb látnivalók is vannak a környéken.
Az előzetesen olvasott, dél-olasz vezetési stílusból semmit nem érzékeltünk, valószínűleg ez a hétvégének és az off-season-nek is köszönhető. Sehol nem volt dugó, mindenki szabályosan közlekedett és dudálást is keveset hallottunk. Aki mégis "dél-olaszosan" próbál vezetni, azt villámgyorsan kijózanítja egy telepített traffipax, amikbe úton-útfélen belebotlottunk.
Közel egy órás vezetés után érkeztünk meg első állomásunkhoz, Matera óvásorához, a Sassi városrészhez. A történelmi központot alkotó barlanglakások 1993 óta az UNESCO Világörökségének részét képezik. A már az őskorban lakott barlanglabirintusokban még az 1950-es években is éltek emberek áram és víz nélkül, rettenetes higiéniai körülmények között. Ez volt Olaszország egyik legnagyobb nyomornegyede. Lakosainak a város modern városnegyedeibe való áttelepítése után a barlangváros állapota leromlott, mígnem az 1980-as években az olasz kormány programot indított megmentésére. Mára a szépen felújított városrész igazi turistaközpont lett, a hegyoldal imponzáns látványától már messziről eláll a látogatók lélegzete. A domboldal lábánál sikerült parkolnunk és a szűk, macskaköves és lépcsős sikátorokon keresztül jutottunk fel a tetőn található templomhoz, valamint a főtérhez, majd egy másik útvonalon, néha-néha eltévedve vissza az autónkhoz. Nem épp babakocsi-barát városka, de ez mindegyikről elmondható a környéken. Valamivel több, mint két órát töltöttünk a hangulatos városban, majd folytattuk utunkat Alberobelló felé.
Szintén kb. egy órás út után, szürkületre meg is érkeztünk. Alberobelló nevét a trulló házak tették híressé, amelyek hengeres vagy négyszögletes alaprajzú épületek, süveges kőtetővel. Kizárólag kőből építették, mindenféle kötőanyag és fa tartószerkezet nélkül. És ezekből Alberobellóban sok van, nagyon sok és iszonyat jól néznek ki! Nem véletlenül képezik a világörökség részét 1996 óta. Úgy terveztük a programunkat, hogy itt éjszakázzuk és ha már itt alszunk, akkor adjuk meg a módját és tegyük ezt egy trullóban. A booking.com-on erre a klassz szállásra esett a választásunk. Így volt szerencsénk este, sötétedés után és másnap kora délelőtt is bejárni a "manófalvát". Annyit tudunk mondani, hogy abszolút bakancslistás hely és örülünk, hogy a nagy tömeget elkerülve, viszonylagos nyugalomban nézhettük meg mindezt!
Az első teljes napunkra elég zsúfolt programot állítanunk össze, ezért elbúcsúztunk a trullóktól és a tőle 8 kilométerre fekvő Locorotondóig meg sem álltunk. Locorotondo egy hangulatos, mindenféle leplekkel, szalagokkal és tollakkal farsangi hangulatúra dekorlát sikátorokkal átszőtt kör alaprajzú városka, tele fehér házakkal. Mivel egy dombtetőre épült, így kiváló kilátás nyílik a környező, trullókkal és szőlőültetvényekkel tarkított vidékre.
Locorotondo után a trullós házigazdáink által javasolt Ostuni városát látogattuk meg. Ostuni mintha Matera és Locorotondo szerelemgyereke lenne: domboldalon elhelyezkedő szűk, lépcsős utcácskák, hófehér házakkal szegélyezve. Az óvárost La Città Bianca-nak, vagyis fehér városnak is nevezik. Ezt nem lehet megunni! Parkolni szintén a domboldal alján, egy kifejezetten a turistáknak kialakított kb. 200 férőhelyes parkolóban sikerült. Mi voltunk a harmadik autó a parkolóban, itt sem volt tömegnyomor. A táblákat nem is figyeltük, pedig kellett volna, mert amíg az óváros egyik hangulatos éttermében fogyasztottuk a tradicionális olasz ebédünket (=pasta), a helyi polizia buzgó képviselői egy 29 eurós bírsággal díjazták, hogy nem vásároltunk parkolójegyet. Ez van,élni parkolni tudni kell!
Az ostuni domb tetejéről már megpillanthattuk a tengert, majd arrafelé vettük az irányt.
A következő megállónk Monopoli városa volt, ahol szintén az óváros felfedezését tűztük ki célul. A parkolótáblák gondos tanulmányozása után indultunk a parti sétányon a fallal körülvett óvárosba. A korábbiaktól eltérő módon itt nem kellett meredek utcákon és lépcsőkön vonszolnunk a babakocsit, amit nem is bántunk. Ellenben a látvány hasonlóan káprázatos, ráadásul még egy várkastély is színesíti a kínálatot. Nehéz lenne tagadni, hogy a középkorban egy fontos kikötőváros volt az Adriai-tenger partján.
Erre a napra tervezett, utolsó pugliai állomásunk Polignano a Mare volt. A város neve talán kevésbé ismerős, de az ott készült fotókat biztosan mindenki látta már. A meredek sziklaoldalak közé beékelődött egy keskeny öböl, ahol a nagyon hangulatos strandon lehet lubickolni a tengerben. Bár nem lubickoltunk, de annál többet fotóztunk, mert tényleg lenyűgöző!
Az esti szállásunk egy igen jó ár/érték arányú négycsillagos szállodában volt Bari külvárosában, közvetlenül az autópálya mellett. A következő reggelen a 300 kilométeres túra után leadtuk az autónkat és Bari pályaudvaráról Flixbusszal Nápoly felé vettük az irányt. (A háromórás buszútra a jegy egészen pontosan 1.141 Ft volt.)
Alig több, mint egyórás repülés után landoltunk Bariban, ahol a kellemes, 16 fokos napsütés már sejtette velünk, hogy nem volt rossz döntés elutazni az éppen szélviharos Magyarországról.
A reptéren felvettük az előre lefoglalt bérautónkat, amelyet péntek déltől vasárnap délelőttig mindössze 19 euróért sikerült lefoglalni. Plusz a helyszínen nullázós biztosítást kötöttünk 75 euróért, de ezen a vidéken ez erősen ajánlott. Olasz utazásunkhoz stílusosan egy Fiat500L típusú autót béreltünk, azonban egy kombi, Peugeot 308-ast kaptunk. Nem örültünk neki, de miután a pénzünk már náluk volt, nem voltunk túl jó alkupozícióban, elfogadtuk az egyébként fullos pözsót.
A reptérről utunkat egyből a szárazföld belseje felé, Matera irányába vettük. Barit, mint nagyvárost kihúztuk a meglátogatandó helyszínek közül, hiszen annál sokkal érdekesebb és biztonságosabb látnivalók is vannak a környéken.
Az előzetesen olvasott, dél-olasz vezetési stílusból semmit nem érzékeltünk, valószínűleg ez a hétvégének és az off-season-nek is köszönhető. Sehol nem volt dugó, mindenki szabályosan közlekedett és dudálást is keveset hallottunk. Aki mégis "dél-olaszosan" próbál vezetni, azt villámgyorsan kijózanítja egy telepített traffipax, amikbe úton-útfélen belebotlottunk.
Közel egy órás vezetés után érkeztünk meg első állomásunkhoz, Matera óvásorához, a Sassi városrészhez. A történelmi központot alkotó barlanglakások 1993 óta az UNESCO Világörökségének részét képezik. A már az őskorban lakott barlanglabirintusokban még az 1950-es években is éltek emberek áram és víz nélkül, rettenetes higiéniai körülmények között. Ez volt Olaszország egyik legnagyobb nyomornegyede. Lakosainak a város modern városnegyedeibe való áttelepítése után a barlangváros állapota leromlott, mígnem az 1980-as években az olasz kormány programot indított megmentésére. Mára a szépen felújított városrész igazi turistaközpont lett, a hegyoldal imponzáns látványától már messziről eláll a látogatók lélegzete. A domboldal lábánál sikerült parkolnunk és a szűk, macskaköves és lépcsős sikátorokon keresztül jutottunk fel a tetőn található templomhoz, valamint a főtérhez, majd egy másik útvonalon, néha-néha eltévedve vissza az autónkhoz. Nem épp babakocsi-barát városka, de ez mindegyikről elmondható a környéken. Valamivel több, mint két órát töltöttünk a hangulatos városban, majd folytattuk utunkat Alberobelló felé.
Szintén kb. egy órás út után, szürkületre meg is érkeztünk. Alberobelló nevét a trulló házak tették híressé, amelyek hengeres vagy négyszögletes alaprajzú épületek, süveges kőtetővel. Kizárólag kőből építették, mindenféle kötőanyag és fa tartószerkezet nélkül. És ezekből Alberobellóban sok van, nagyon sok és iszonyat jól néznek ki! Nem véletlenül képezik a világörökség részét 1996 óta. Úgy terveztük a programunkat, hogy itt éjszakázzuk és ha már itt alszunk, akkor adjuk meg a módját és tegyük ezt egy trullóban. A booking.com-on erre a klassz szállásra esett a választásunk. Így volt szerencsénk este, sötétedés után és másnap kora délelőtt is bejárni a "manófalvát". Annyit tudunk mondani, hogy abszolút bakancslistás hely és örülünk, hogy a nagy tömeget elkerülve, viszonylagos nyugalomban nézhettük meg mindezt!
Az első teljes napunkra elég zsúfolt programot állítanunk össze, ezért elbúcsúztunk a trullóktól és a tőle 8 kilométerre fekvő Locorotondóig meg sem álltunk. Locorotondo egy hangulatos, mindenféle leplekkel, szalagokkal és tollakkal farsangi hangulatúra dekorlát sikátorokkal átszőtt kör alaprajzú városka, tele fehér házakkal. Mivel egy dombtetőre épült, így kiváló kilátás nyílik a környező, trullókkal és szőlőültetvényekkel tarkított vidékre.
Locorotondo után a trullós házigazdáink által javasolt Ostuni városát látogattuk meg. Ostuni mintha Matera és Locorotondo szerelemgyereke lenne: domboldalon elhelyezkedő szűk, lépcsős utcácskák, hófehér házakkal szegélyezve. Az óvárost La Città Bianca-nak, vagyis fehér városnak is nevezik. Ezt nem lehet megunni! Parkolni szintén a domboldal alján, egy kifejezetten a turistáknak kialakított kb. 200 férőhelyes parkolóban sikerült. Mi voltunk a harmadik autó a parkolóban, itt sem volt tömegnyomor. A táblákat nem is figyeltük, pedig kellett volna, mert amíg az óváros egyik hangulatos éttermében fogyasztottuk a tradicionális olasz ebédünket (=pasta), a helyi polizia buzgó képviselői egy 29 eurós bírsággal díjazták, hogy nem vásároltunk parkolójegyet. Ez van,
Az ostuni domb tetejéről már megpillanthattuk a tengert, majd arrafelé vettük az irányt.
A következő megállónk Monopoli városa volt, ahol szintén az óváros felfedezését tűztük ki célul. A parkolótáblák gondos tanulmányozása után indultunk a parti sétányon a fallal körülvett óvárosba. A korábbiaktól eltérő módon itt nem kellett meredek utcákon és lépcsőkön vonszolnunk a babakocsit, amit nem is bántunk. Ellenben a látvány hasonlóan káprázatos, ráadásul még egy várkastély is színesíti a kínálatot. Nehéz lenne tagadni, hogy a középkorban egy fontos kikötőváros volt az Adriai-tenger partján.
Erre a napra tervezett, utolsó pugliai állomásunk Polignano a Mare volt. A város neve talán kevésbé ismerős, de az ott készült fotókat biztosan mindenki látta már. A meredek sziklaoldalak közé beékelődött egy keskeny öböl, ahol a nagyon hangulatos strandon lehet lubickolni a tengerben. Bár nem lubickoltunk, de annál többet fotóztunk, mert tényleg lenyűgöző!
Az esti szállásunk egy igen jó ár/érték arányú négycsillagos szállodában volt Bari külvárosában, közvetlenül az autópálya mellett. A következő reggelen a 300 kilométeres túra után leadtuk az autónkat és Bari pályaudvaráról Flixbusszal Nápoly felé vettük az irányt. (A háromórás buszútra a jegy egészen pontosan 1.141 Ft volt.)
Dél-olasz körút 2. rész: Amalfi-part
_________________________________________
