Autóbérlés Olaszországban "hogyannecsináld"

 


Januári dél-olasz kirándulásunk még nem ért véget. Korábban már írtunk élménybeszámolót róla, amiben érintettük az autóbérlést. Most viszont bírságot kaptunk, ezért úgy gondoljuk, részletesen leírjuk tapasztalatainkat, hátha más nem lép ugyanabba a pocsolyába.

Nem mondanám, hogy kezdő autóbérlők vagyunk, többször béreltünk már autókat a világ különböző pontjain (Dubai, USA, Görögország...) eddig mindenféle probléma nélkül. A mostani olasz utazás viszont többszörösen kifogott rajtunk. 

Előzetesen online foglaltuk le a kicsi Fiat 500L autónkat péntektől vasárnapig 19 euróért, amit ennyiért ajándéknak tekintettünk. Ahogy korábban, most is a Gránit Platinum "utazós" bankkártyánkat használtuk a bérléshez. Azt az apróságot azonban nem vettük figyelembe, hogy a pár hónappal korábban lejárt kártyánk helyett újat kaptunk, aminek az elejére rá van nyomtatva a "debit" felirat. A betéti kártyákat pedig nagyon nem szeretik az autókölcsönzők.

Bari repterén a szemfüles pultos kiscsaj kiszúrta a kis feliratot, rögtön nem is akart autót adni. Végül úgy sikerült meggyőznünk, hogy kötöttünk nála nullázós biztosítást és azt gyanítjuk, hogy egyéb sarcot is kirótt ránk. Nullázós biztosítást mindig a kölcsönzőnél érdemes kötni, mert jelentősen lecsökkenti, vagy le is nullázhatja a bankkártyán zárolt kauciót, valamint baj esetén sem kell önerőt fizetni. Az interneten kötött nullázós biztosításokat nem fogadják el, kár is vele vesződni. A fullos biztosítás a díja normál esetben 10-15 euró/nap, most a 48 órás bérlésre 75 eurót kértek tőlünk. A stílusos olasz Fiat 500 helyett pedig kaptunk egy benga Peugeot 308 kombit. 


Peugeot, te drága!

A jegyzőkönyvek alapján pontosan 1 óra 34 perccel az autó átvételét követően meg is érkeztünk első állomásunkra, a gyönyörű Materába. Útközben már gyanítottuk, hogy a dél-olasz vezetési szokásokról előzetesen kialakított sztereotípiánk nem fogja megállni a helyét, ugyanis az autópálya tele volt telepített trafipaxokkal és senki nem vezetett idegbajosan, dudaszót szinte nem is hallottunk. Navigációhoz az online Google Maps-et használtuk és szépen el is navigált minket Matera óvárosában egy parkolóba. Az óváros határánál láttunk ugyan egy szögletes táblára rajzolt behajtani tilos táblát olasz szöveggel, de mivel a Google nem szólt, rendőrt sem láttunk és az előszezon miatt emberek is alig voltak a környéken, nem tulajdonítottunk neki jelentőséget. Hiba volt!

Kilenc hónappal az eset után (vagyis most), kaptunk egy emailt az autókölcsönzőtől, hogy megbírságoltak minket, ők pedig kiadták az adatainkat a rendőrségnek és a szabályzatuk szerint 61 eurót levesznek a korábban használt bankkártyánkról. Ez a díj nem a bírság, ez csak a kölcsönző által felszámolt kezelési költség. Ha már valaki fekszik, ők belerúgnak még egyet. Magát a bírságot közvetlenül a rendőrséggel kell elrendeznünk.
A levélhez csatolták az ékes olasz nyelvű rendőrségi jegyzőkönyvet és 2 db olasz csekket 63,9 illetve 88,8 euróról. Mivel az olasz szókincsünk kimerül a "due birre per favore"-ben így erősen idegállapotba jöttünk az összegek láttán. Google fordító segített nekünk megtudni, hogy 5 napon belül a kisebb, azon túl pedig a nagyobb összeg fizetendő be. Persze az 5 nap rég letelt, mire megkaptuk az értesítést, tehát buktuk az alacsonyabb díjat. A levélben semmilyen elérhetőség (web, email, telefon) nem szerepelt, így neten próbáltuk kinyomozni a "Ufficio Polizia Locale - Comune di Matera" elérhetőségét, hogy küldjenek már egy magyar postáskisasszony-kompatibilis csekket vagy netán egy bankkártyás, esetleg átutalásos fizetési lehetőséget. Elérhetőséget ugyan nem találtunk, viszont Matera város csak olaszul elérhető weboldalán felfedeztünk egy "Bírságok" menüpontot, ahol a jegyzőkönyvön talált adatokat beírva egyből kidobta a fizetendő összeget (88,8 EUR) és további 1 euró, valamint olasz ügyfélkapu(?)-regisztráció ellenében bankkártyával ki tudtuk egyenlíteni a díjat. Soha nem örültünk még ennyire, hogy a semmiért kifizethettünk harminckétezer forintot!




Google fordító segít a Google térkép miatt bekapott bírság kiegyenlítésében

Fontos tudni, hogy az olasz hatóságoknak a szabálytalanságtól számított 1 éven belül kell kiküldeniük a büntetésről az értesítőt, de ha kölcsönzött autóról van szó, akkor az 1 év a kölcsönző adatszolgáltatásától indul. A bírságot megúszni gyakorlatilag lehetetlen, az olasz, ill. később a magyar behajtócégek díja csak tovább emeli a fizetendő összeget.

Az utunk során még egy parkolási bírságot is összeszedtünk, ugyanis Ostuni városában, egy tök üres, kb. 200 férőhelyes, murvás parkolóban álltunk meg. A táblákat nem figyeltük, pedig kellett volna, amit a helyi polizia buzgó képviselői egy 29 eurós büntetéssel díjaztak. A szélvédőnkre helyezett szelvény lefordításában még aznap este a szállodai recepciósok segítettek. Egyből ki is egyenlítettük Transferwise-on keresztül, ezért nem jutott el az ügy az autókölcsönzőhöz és nem kellett a további 61 eurós sarccal számolnunk.


A 19 eurósnak indult autóbérlésből már 250 euró környékén járunk, ami nagy részben a mi figyelmetlenségünknek köszönhető és reméljük, hogy több meglepetést már nem kapunk Olaszországból!