Kora reggel landolt a gépünk Maléban, és már az első pillanatban megcsapott minket az a bizonyos „maldívos érzés”. A párás, meleg levegő szinte körülölelt – nappal 30 fok, éjszaka 29, a tenger pedig szintén 29 fokos. Egyszerűen tökéletes. Az a fajta klíma, amit csak élvezni kell!
Az utazásunk során kétféle élményt szerettünk volna kipróbálni: egy klasszikus resort szigetet és egy lakott helyi szigetet. Első állomásunk a Bandos Resort lett – főleg a közelsége, a természeti szépségei és a kiváló ár-érték arány miatt.
Érkezés, mint a filmekben - és itt tényleg nem túlzunk. A reptéren táblával vártak minket, átvették a csomagjainkat, és már indultunk is a privát gyorshajós transzferhez. Ahogy megérkeztünk a szigetre, a mólón mosolygós recepciós hölgy fogadott, majd leültetett minket a félig nyitott lobbyban. Friss narancslé, hideg víz, illatos, fagyasztott törlőkendő – pár perc alatt átálltunk „nyaralás üzemmódba”. Ezután golfkocsival körbevittek a szigeten, majd elvittek a villánkhoz. És ott… hát, ott kezdődött igazán az álomnyaralásunk.
A sziget, amit nem lehet leírni: Tényleg nehéz szavakba önteni. Gyönyörű, dús trópusi növényzet, kókuszpálmák mindenhol, apró gyíkok szaladgálnak, remeterákok menekülnek a lépteink elől. Hinták a parton és a víz felett, vakítóan fehér homok, a tenger fölé hajló pálmafák… Egy gyors pancsolás után úgy döntöttünk, körbesétáljuk a szigetet. Ez papíron kb. 1,5 km. A valóságban? Több mint 3 óra lett belőle. Minden méteren volt valami, amin meg kellett állni csodálkozni: bébicápák vadásztak a part közelében, szebbél szebb virágok nyíltak, ráják suhantak el mellettünk, gémek vártak türelmesen a halvacsorájukra, a fák felett pedig hatalmas denevérek repkedtek. Ez nem csak szép volt. Ez mese volt.
Ami a víz alatt van… az még durvább: Azt hittük, a szárazföld már mindent megmutatott. Tévedtünk. A sziget körül bárhol bementünk a vízbe, elképesztő élővilág fogadott. Színes korallok, rengeteg hal – bohóchalak, mindenféle színű halak, nagyobb, akár félméteres példányok, murénák, tengeri uborkák… És mindez úgy, hogy alig 30-40 méterre voltunk a parttól. Maszk fel, és konkrétan egy akváriumban találtuk magunkat.
Étkezés – meglepően magas szinten: A szállást félpanzióval foglaltuk, ami reggelit és vacsorát jelentett. És bőven elég volt. Mindkét étkezésnél hatalmas választék várt, az ételek pedig kifejezetten finomak voltak. Az ízvilág inkább ázsiai–arab beütésű, de nagyon jól eltalálták és még a meglehetősen válogatós gyerekeink is mindig tele hassal távoztak. A szakács előtt tényleg le a kalappal. Az all inclusive opciót nem éreztük szükségesnek – és utólag is jó döntés volt. Persze a bárokat azért teszteltük: kóla: 10 USD, sör: 9–12 USD, koktélok: 13 USD-től, snackek (burger, pizza): 20 USD-től.
Ami igazán drága lett volna, az a nagyüveges ásványvíz (15 USD), de erre nem volt szükségünk. A szobában takarításkor, azaz naponta kétszer feltöltötték az ingyenes vízkészletet, és az étkezéseknél is korlátlanul kaptunk. Ha már fizetnünk kell az italért, akkor inkább koktélozunk – ez volt a logikánk 🙂
Az egyik nap arra lettünk figyelmesek, hogy a szálloda dolgozói épp kókuszdiót szüretelnek. Ahogy arra sétáltunk, mosolyogva intettek, levágtak egy friss kókuszt, felnyitották, és már ihattuk is. Egyszerű, de tökéletes pillanat.
Az itt töltött napok szinte észrevétlenül teltek el. Csend, nyugalom, langyos tenger, finom ételek, pálmafák… minden adott volt ahhoz, hogy teljesen kikapcsoljunk. Ez a sziget nemcsak hozta azt, amit a Maldívoktól vártunk – hanem túl is szárnyalta. Az elutazás ugyanolyan gördülékeny volt, mint az érkezés. A gyorshajónkat a szálloda munkatársai sorban állva, integetve búcsúztatták. Mi pedig – élményekkel tele – továbbindultunk a következő állomásunk felé: egy helyi, lakott szigetre. De az már egy másik történet. Hamarosan az is jön 🙂
Repülőjegy, Dubai átszállás, ingyen éjszaka, háború – így jutottunk el mégis a Maldív-szigetekre
























